Az F1-nek sikerült tökéletesen marketingelhető, fröccsöntött fogyasztói termékbe sűríteni a versenyzés világát: larger than life látvány, tudatalattival diskuráló, másodpercenként adagolt explicit reklámok, akciófilmes toposzokból építkező sematikus történet. Tényleg ezt jelentené Forma-1?
Ritkán fordul elő, hogy egy cím és annak formája esszenciálisan ragadja meg, ezáltal szimbolizálja és egyszersmind előrevetítse a néző előtt álló élmény témáját, jellegét, befogadójához fűződő attitűdjét. Ha az elvnek lenne tankönyvi példája, az F1 bizonyára jó eséllyel indulna: a lényegre törő cím azonban nem is annyira a központi tematikát (autóversenyzés), mintsem kiterjesztve magát a brandet jelenti. Ezt erősíti az is, hogy az F1 után sokszor ott figyel a ® védjegy is, ezúttal pedig kiegészül az A film terminussal: az adaptáció tehát
kicsit sem akarja elszeparálni magát a sportot jelentő logótól, ehelyett eggyé válik vele
és ezzel kifejezi mindazt, ami a következendő bő két és fél órában vár ránk.
A brosúra-blockbuster receptjéhez a minőséget szavatoló cégjelzés mellett mindössze egy további komponensre van szükség (hisz anélkül igazából egy újgenerációs Forma-1-es játék karrier módjának felelne meg a személyes interakció nélkül):
kell egy szinte mindenki számára ismerős toposz, mely keretbe rendezi és illékony tétet ad a promóciót narratívának álcázó élménynek.
Itt jött a képbe a Top Gun: Mavericket jegyző Joseph Kosinski, akinek mást sem kellett tennie, mint mesterséges házasságot kötni a brandre és az akciófilmekre (és ezzel korábbi munkájára) oly jellemző „idős rendőr (itt versenyző) nem vén rendőr, akinek vissza kell térnie egy utolsó nagy melóra” történet- és dramaturgia ívvel, és láss IMAX-csodát, meg is született az F1 – A termék film. A produkció mögé producerként beállt Lewis Hamilton, villanások erejéig feltűnnek az emblematikus versenyzők (leginkább a 2023-as szezonból) és sikerült megnyerni Brad Pittet idény közben beszálló rutinos pilótának, Javier Bardemet csapatfőnöknek, míg Kerry Condont műszaki igazgatónak.
A versenyről-versenyre élő, lakókocsiban tengődő Sonny Hayes újra nagy esélyt kap az élettől. Egy közel végzetes baleset után úgy tűnt, bő harminc éve véget ért F1-es karrierje. Régi csapattársa, az azóta az APXGP-t irányító Ruben ajánlatot tesz neki: csatlakozzon hozzá és a zöldfülű, de igencsak tehetséges Joshuához (Damson Idris), és tapasztalatával nyerjen versenyt a csapat fennmaradása érdekében.
Sonny ugyan először vonakodik, de végül beadja derekát,
így az öntörvényű, nyers, „régimódi” eszközöket priorizáló veterán az egyre pénzközpontúbb, látványosságra épülő száguldó cirkuszban találja magát, ahol nem csak múltban gyökerező traumáival küzd, hanem a modern sport lelketlen darálójával és az ezt kiszolgálni kívánó újonc csapattársával is.
Az F1 tehát a szégyentelen önmarketing mellett egy klasszikus visszatéréstörténetben, valamint a régi-új oppozíciójában látja meg a bombabiztos profit lehetőségét. Az első pillér gyakorlatilag semmiben sem különbözik az egyre inkább átkommercializált F1-hatástól, melyet meg lehetne fogni számos irányból (kompetitív jellemek nagy csatái lásd Az aszfalt királyai, Hajsza a győzelemért, autobiografikus doksik/fikcionalizált filmek lásd Ferrari, Senna stb.), mégis a lehető legegyszerűbb, ám ezáltal sokak számára visszatetszőnek tűnő utat választja:
elsősorban a külsőségekben, a spektákulumban ragadja meg a sport esszenciáját.
Elképesztő drónfelvételek elevenítik meg a fényűző Abu Dhabi tűzijátékokokkal szegélyezett kanyarjait, steril képeken csodálhatjuk a vagyonokba kerülő infrastruktúrát és ahogy a másodperc töredék része alatt totálkárosra törő autók négyzetcentinként milliós darabjai szélednek szét a bukótérben.
Persze mindez valóban a sport sajátja és valósága, így akik elvből megvetik a kifinomult versenyzés méregdrága világát, azoknak a fényűzést kevésbé kirakatban tartó történetek jutnak, míg az F1-et követő rajongók számára mindezt egy-egy versenyhétvége megtekintése is hűen mintázza. Szükség van tehát valami azonosulható aspektusra, hiszen anélkül tényleg csak egy átlagos futam moziváltozatát figyelnénk nagyvászonra terítve, ezért Kosinski a megszokott, már többször bevált, általa is sikerre vitt formulához nyúl. Kell egy némileg magának való, mainstreamtől merőben elütő, már-már átlagemberre hasonlító idős figura, akiben a néző megláthatja a pénzkötegek herdálása mögött rejlő emberséget, a mindig kelendő underdog sztori lehetőségét.
Sonny klasszikus akciófilm figura, aki kiválóan megállja a helyét,
sőt, olykor oktatja a teljesen más technológiai és vezetési elvek mentén szerveződő jelent, miközben rácáfol arra is, hogy az ilyen szintű elit versenyzés a fiatalok sportja.
Ehhez csapódik a nagyon éles régi-új tengelyre felhúzott fő konfliktus, mely a ma relációit figyelve inkább tűnik negédes fantasy-nek, mint kicsit a történethez fikcionalizált elemnek. Még az elképzelt,
valóságtól részint elemelt világból is kilóg a modern eszközökkel szemben a fekvőtámaszt és a húzódzkodást választó veterán Sonny
ragaszkodása a lakókocsihoz, a ’80-as évek divatjához és a reggeli, Rocky-szerű futásokhoz. Ezt ellenpontozza a követőket hajkurászó, céges partikon pózoló, high-tech körülmények között készülő fiatal Joshua, akinek a film végére valamit át kell mentenie Sonny mintáiból, ám mivel a kényszeres karakterfejlődésnek nincs íve vagy értelmezhető fedezete, az egyértelműen Hamiltonra hajazó versenyző kevéssé jelentékeny mellékszereplővé silányul. Persze nem maradhatott ki a kötelező szerelmi szál sem az egyenletből, melyet Kerry Condon karakterén keresztül szállít a film. Említés szintjén megjelenik általa a nők sportágra vetített alulreprezentált szerepe is, de ahogy mindennek, úgy az egyébként releváns üzenetnek is csak a körvonalait rajzolták meg.
Az F1 tényleg iszonyúan látványos, tele technikai bravúrral, impresszív versenyszervezéssel, és azt is kár lenne tagadni, hogy Brad Pittet vagy Kerry Condont nem jó nézni a vásznon, még ezekben a meglehetősen papírszagú szerepekben is.
Ám Kosinski rendezése tisztán csak a pillanatra hajt, még a maradandó élmény látszatát sem szeretné fenntartani.
Két és fél órára nyújtott dramatizált reklámfilmként értékesíti az újabb, kifejezetten rajongók számára készített terméket bárminemű tartalom, izgalmas vagy tanulságos cselekményelem nélkül. Új fanokat a látott attitűddel aligha szerez (Az aszfalt királyai vagy a Hajsza a győzelemért sem szerzett feltétlenül, de azok a narratíva szintjén képesek voltak bevonzani a sportág iránt kevéssé érdeklődő mozilátogatókat is), míg a célcsoport számára sem tartogat újat. Az F1 inkább igényesen elkészített promóciós anyagként funkcionál, mintsem egészestés filmként – pont úgy, ahogy már a cím sem filmcím, hanem a szervezethez tartozó logó. És persze nincs baj a látványrágóval, csak ne lenne ennyire műanyag az íze.
F1 – A film (F1 – The Movie), 2025. Rendezte: Joseph Kosinski. Írta: Joseph Kosinski, Ehren Kruger. Szereplők: Brad Pitt, Javier Bardem, Kerry Condon, Tobias Menzies, Damson Idris. Forgalmazza: InterCom
Az F1 – A film a Magyar Filmadatbázison.
